A kar
Keresés
Close this search box.

BBTE Interdiszciplináris Tehetségfórum konferencia

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel közösen 2019. március 22–23. között, negyedik alkalommal szervezi meg a BBTE Interdiszciplináris Tehetségfórum konferenciát egyetemi hallgatóknak.
A konferencia célja a tudományos kutatási eredmények interdiszciplináris, közérthető bemutatásának gyakorlása és a tudománykommunikáció népszerűsítése.

A rendezvényre várjuk alap- és mesterképzős hallgatók, valamint KMEI vagy BBTE szakkollégisták jelentkezését is.

A meghívott előadók plenáris előadását követően a rendezvény műhely-tevékenységekkel folytatódik. A résztvevő hallgatók kutatási területükön rövid vitaindító előadásokat mutatnak be, melyet hosszabb moderált beszélgetés/vita követ az adott témában.

A konferencián díjakat is kiosztunk a legjobb előadóknak, illetve a legjobb, legaktívabb résztvevőnek is. A díjak odaítélésében a háromtagú zsűri, illetve a közönség szavazata is számít.

Fődíj: 1000 lej; Második díj: 500 lej; Harmadik díj: 300 lej; Közönségdíj: 200 lej; A legjobb kérdező díja: 200 lej.

A konferencia részleteiről a http://atom.ubbcluj.ro/itf/ honlapon lehet tájékozódni.

A konferencia Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/bbtekolozsvar/

Share

Accessibility Toolbar

Facultatea de Sociologie și Asistență Socială