A kar
Keresés
Close this search box.

Erasmus+

Ha rendszeresen követed web honlapunkon a híreket, újdonságokat, naprakész információkat kapsz az ERASMUS+ programról!

Ez az oldal kizárólag az ERASMUS+ mobilitásról szól. A Szociológia és Szociális Munka Kar diákjainak, tanárainak, és a nem didaktikus személyzetnek. Egyetemünk minden évben megszervezi az Erasmus+hoz szükséges szelekciót mely a diákoknak és alkalmazottaknak szól.

Mostanáig több mint 60 nemzetközi, egyetemi intézményközi megegyezés volt aláírva 16 különböző országban levő egyetemekkel. Az aláírt megegyezések alapján rendelkezésünkre álló helyek a 130-at túlhaladják, mind a két félév számára valamint a három képzési szint, licensz, mesteri és doktorátus számára.

Ez az oldal minden típusú mobilitásról információkat nyújt, melyek a diákok, tanárok és nem-didaktikus személyzet számára lehetőségként rendelkezésükre állnak.

Ugyancsak itt megtalálható az ERASMUS+ program partner egyetemeinek listája.

Fontos: Kérjük, hogy a román nyelvű honlapot is nézzétek meg.

Újdonságok

Tanulmányi mobilitások a hallgatóknak

Mit kell tudjak ha egy tanulmányi mobilitást szeretnék?

1 Külföldön való tartózkodásod alatt havi ösztöndíjat kapsz. Ennek a segítségével fedezni tudod a napi költségeidnek egy részét.

2 Ha már van egy ösztöndíjad egyetemünknél ez kumulálódni fog a te ERASMUS ösztöndíjaddal.

3 Egy egyetemi ciklus alatt egy mobilitási tanulmány minimális időtartama 3 hónap.

4 Az Erasmus+ tanulmányi mobilitások mind a három szintű tanulmányt végzők – licensz, mesteri, doktorátus – rendelkezésére állnak.

5 A diákok kiválasztása (szelekciója) kétszer történik egy egyetemi év alatt. Általában októberben kerül sor az első kiválasztásra (szelekcióra) és márciusban a másodikra. Egy beiratkozási dossziét kell összeállítani és egy interjún résztvenni a szelekcióban való részvételhez. A honlapon megjelenő hírdetésekben tudsz meg részleteket a szelekció megszervezése előtt. (román és magyar nyelvűn – mindkettőt fontos követni).

6 A tantárgyakat melyeket a fogadó egyetemen fogsz tanulni szükséges elismertetned (echivalare) a tanulmányi terved keretén belül és tantárgyai mellett. Ezért fontos, hogy az egyetemed tantervében levő tantárgyakhoz hasonló tantárgyakat válassz.

7 Az egyetemek többségében olyan diákszervezetek vannak melyek kizárólag azokhoz szólnak akik az ERASMUS+ mobilitást választják. Ezek a szervezetek kulturális, tanulmányi és szabadidős tevékenységeket szerveznek.

 

Gyakorlat mobilitások a hallgatóknak

Mit kell tudjak, ha praktizálni (gyakorlatozni) szeretnék mobilitáson keresztül?

1. Külföldön való tartózkodásod alatt havi ösztöndíjat kapsz. Ennek a segítségével fedezni tudod a napi költségeidnek egy részét.
2. Ha már van egy ösztöndíjad egyetemünknél ez kumulálódni fog a te ERASMUS ösztöndíjaddal.
3. Egy egyetemi ciklus alatt egy gyakorlatozásra vonatkozó tanulmányi mobilitások minimális időtartama 2 hónap.
4. Az Erasmus+ gyakorlatozásra vonatkozó tanulmányi mobilitások mind a három szintű tanulmány – licensz, mesteri, doktorátus – rendelkezésére állnak.
5. A diákok kiválasztása (szelekciója) kari szinten szokás szerint egyszerre történik a tavaszi tanulmányi mobilitás szelekciójával. Egy beiratkozási dossziét kell összeállítani és egy interjún résztvenni a szelekcióban való részvételhez. A szelekció előtt a részleteket tartalmazó hírek megjelennek a honlapon.
6. Az egyetemi év folyamán lehetnek szelekciók melyeket a CCI szervez a Babeș – Bolyai Egyetem keretén belül. (CCI: a Babeș-Bolyai Egyetem Nemzetközi Együttműködési Központja – Centrul de Cooperări Internaționale UBB). Ajánljuk, a kar valamint a CCI weboldalainak rendszeres ellenőrzését.
7. A gyakorlati mobilitásban nincs elismertetni való tantárgy. Ezért ajánlatos, hogy a mobilitás időszaka ne essen egybe azzal az időszakkal amikor a kurzusok vannak.
8. A gyakorlati mobilitások végrehajthatók a partneregyetemek keretén belül amelyek nyújtják ezt a lehetőséget, privát szervezeteknél (NGO, cégek, stb) új megegyezések alapján. 

Oktatói partnereink az Erasmus+ programokban

A listát 2022 október 5. -én frissítették, és hivatkozik a tanulmányi, gyakorlati, oktatási és képzési mobilitásokra vonatkozó megállapodásokra.

Ausztria
University of Applied Sciences Burgenland

Welfare

Descoperă programul
Austria
University of Applied Sciences Burgenland

Welfare

Descoperă programul
Austria
University of Applied Sciences Burgenland

Welfare

Descoperă programul
Navigare rapidă

Többet megtudhatsz arról, hogy mi az ERASMUS+ tanulmányi mobilitás, és mit kell tegyél indulás előtt, mobilitás során és visszatéréskor a Babeș-Bolyai Egyetem Nemzetközi Együttműködési Központ (Centrul de Cooperări Internaționale UBB) weboldalán az ERASMUS+ Outgoing study mobilities nevű fiókjában.

Ionuț Foldes

Tanszéki (kari) Erasmus+ koordinátor

Diákjaink

Accessibility Toolbar

Facultatea de Sociologie și Asistență Socială