A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által, a jelen szabályzat alapján odaítélt ösztöndíjak kedvezményezettjei – a továbbiakban „hallgatók” – a BBTE alapképzéses és mesterképzéses hallgatói, nappali, távoktatásos és csökkentett látogatású képzési formában, állami finanszírozású és költségtérítéses helyeken egyaránt.
Az állami költségvetésből származó forrásokból kizárólag az államilag finanszírozott helyen tanuló hallgatók részesülhetnek ösztöndíjban.
A BBTE saját forrásaiból – a rendelkezésre álló keret erejéig – mind az államilag finanszírozott, mind a költségtérítéses hallgatók részesülhetnek ösztöndíjban.
Az ösztöndíjakat egy félévre ítélik oda:
Az ösztöndíj a tanulmányi tevékenységek időszakára jár (előadások, szemináriumok, laborok, projektek, gyakorlati tevékenységek, vizsgaidőszak), az egyetemi naptár szerint.
Jogosultsági feltétel
A BBTE által odaítélt bármely ösztöndíj (kategóriától függetlenül) feltétele, hogy a hallgató integralista legyen (azaz minden tantárgyát teljesítse), kivéve az állandó vagy alkalmi jellegű szociális ösztöndíjat.
Integralista hallgató (az elsőévesek kivételével) az, aki az ösztöndíjjal érintett félévet megelőző vizsgaidőszakban legalább 30 kreditet szerzett a kötelező és választható tantárgyakból, a tanulmányi szerződésben rögzítettek szerint.
Külön előírás a Szociológia és Szociális Munka Kar hallgatói számára
A Szociológia és Szociális Munka Kar hallgatói, akik jelenleg vagy korábban más karon is tanultak, és az I. vagy II. kategóriájú teljesítményösztöndíjat igénylik a 2025–2026-os tanév I. félévére, kötelesek az ösztöndíjkérelem mellé benyújtani egy igazolást, amely tartalmazza:
Az igazolás hiányában a kérelem nem kerül elbírálásra.
Az igazolást a következő e-mail címre kell elküldeni: mihaela.albu@ubbcluj.ro
Minimális tanulmányi átlag
A Szociológia és Szociális Munka Kar ösztöndíjszabályzata szerint:
Azonos átlag esetén a rangsorolás a BBTE ösztöndíjszabályzatában meghatározott kritériumok alapján történik.
Párhuzamos képzések esetén
Azok a hallgatók, akik egyidejűleg két állami felsőoktatási intézményben tanulnak, csak az egyik intézménytől részesülhetnek ösztöndíjban.
Azok a hallgatók, akik a BBTE keretében második képzésen vesznek részt (párhuzamosan vagy egymást követően), illetve akik két különböző állami intézményben tanulnak, csak akkor jogosultak ösztöndíjra, ha az ösztöndíjban részesüléssel érintett félévek száma nem haladja meg az adott képzés normál időtartamát. A hallgatóknak az ösztöndíjkérelemben fel kell tüntetniük, ha más képzési programon is tanulnak.
A kettős ösztöndíjazás elkerülése érdekében az ösztöndíjat azon intézmény képzésén ítélik oda, amelyet a hallgató választ. A hallgató köteles a fellebbezési időszakban igazolást benyújtani arról, hogy a másik intézményben nem részesül ösztöndíjban.
Kapcsolat
Az ösztöndíjakkal kapcsolatos információkért felelős személy: mihaela.albu@ubbcluj.ro
A kérelmek kizárólag online tölthetők fel az ösztöndíj-dokumentumok feltöltésére szolgáló platformon az alábbi időszakban: 2026.02.23. (8:00) – 2026.03.13. (16:00)
Az ösztöndíj pályázatok benyújtásának és elbírálásnak határidői megtalálhatók itt.